Kedves Trixi!
Ma délben kaptam a hírt, hogy meghalt a bátyám autóbalesetben.  Azonnal rohantam a szüleimhez, mentünk a kórházba, segítettem a hivatalos ügyek intézésében.
És most itt ülök a régi gyerekszobámban, amin 10 éve még a testvéremmel osztoztunk, és csak bámulom a falakat…
És nem érzek semmit. Nem az a normális, hogy sírok, és végtelenül szomorú vagyok? Nem ez LENNE a normális? Valami baj van velem?
Hiszen látom a szüleimet: anyám teljesen összeomlott, már az orvost is kihívtuk, aki benyugtatózta. Apám tartja magát (gondolom, anyám miatt), de még őt is láttam az előbb a konyhában egyedül sírni.
De nálam semmi nincs. Mit kell tennem szerinted?

Tenni nem kell semmit. Nem lehet semmit tenni. Emiatt is nehéz ez. Nehéz megélni, hogy nincs ráhatás, nincs kontroll, nincs konkrét cselekedet vagy recept, ami tutira segít. 

Ha neked is voltak hasonló érzéseid, ne lepődj meg. Az elfoghatatlant befogadni nem megy egyik percről a másikra.  

Közel a halálesethez jellemző, hogy egyfajta tompultságot, vagy akár teljes gondolati és érzelmi lefagyást is megtapasztalunk. Kell idő felfogni azt, hogy végleg megváltozott valami. Akár minden. 

A szélsőségek gondolati és érzelmi síkon egyaránt megjelenhetnek: lelassul a gondolkozás vagy túl sok gondolat cikázik egyszerre. Még az egyszerű dolgokra való odafigyelés is nehéz, figyelmetlenné és szétszórttá válhatunk. A tompaság nem csak érzelmi téren, hanem a testben is megnyilvánul: csökken az aktivitás, lassú mozgások, kisebb gesztusok láthatók. De itt is megtapasztalhatjuk pont az ellenkezőjét is: azaz túl sok mindent csinálunk az elhunyt halála után. Vadul elkezdjük szervezni a temetést, családon belül magunkra veszünk plusz feladatokat vagy belevetjük magunkat a munkába és túlórázunk.   És itt csak pár példa a gyászolók reakcióinak különbözőségéről, hiszen mindenki másképp reagál ebben a nehéz helyzetben. 

A „nem érzek semmit” nem jelenti azt, hogy érzéketlen lennél. Ez egyfajta énvédelem a felfoghatatlannal szemben. Hiszen – főleg, ha váratlanul hal meg valaki – kell idő a megtörténtek befogadására. Az érzelmeink lefagyása az idegrendszerünk reakciója egy olyan történésre, amivel még nem tudunk megküzdeni. Így védjük meg magunkat a fájdalomtól. 

Gyászolóként ne kételkedj az érzéseidben, gondolataidban. Mindannyian máshogy reagálunk (még akkor is, ha a családon belül ugyanazt a személyt veszítettük el). Keress olyan tevékenységet, amely megnyugtatés pár percre kikapcsol (zenehallgatás, olvasás, séta, …). Találkozz olyan emberekkel, akikkel szívesen vagy együtt.  És ha nem akarsz senkit látni, maradj otthon. Figyelj az igényeidre, légy magaddal elfogadó és türelmes.

A Napfogyatkozás Egyesület képzett gyászcsoportvezetők és gyásztanácsadók hálózata. Amennyiben gyászoló számára keresel támaszt, hozzám is fordulhatsz, de kollégáimat is jó szívvel ajánlom: 

 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük